Égetett Popcorn

"Filmek, sorozatok és minden egyéb, ami említésre méltó..."

Kövess minket!

Címkék

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Utolsó kommentek

Old School Hollywood

Stáblista

Rendező...................................Szabó Anikó
Forgatókönyvíró.........................Vég Miklós
Producer................................Szuda Sándor
Díszlet.................................Juhász Krisztián

Miért nem szeretjük az Alkonyat filmeket?

2013.02.17. 16:24 Vég Miklós

Pár nappal ezelőtt azt javasolta a barátnőm, hogy nézzük meg az Alkonyat összes epizódját, mondván: Legalább szórakozunk egy jót, és írni is tudsz róla valamit. Igaza lett, mert a jó öreg „nevessük ki a gagyit” elv előásásának és alkalmazásának köszönhetően igazán jót derültünk Bella és Edward szerelmi eposzán (ezt nem én találtam ki, valahol olvastam és most úgy kikívánkozott belőlem). Mint látjátok életben maradtam, és egy kiadós tisztítókúra (olvasással és régi klasszikus felidézésével töltött napok) után az IQ-m is visszatért az egy - két héttel korábbi szintre. Úgyhogy megvagyok, az Alkonyattal kapcsolatos észrevételeimet azonban szeretném átadni nektek, pontosabban érvelni szeretnék amellett (öt film, öt érv - már látom a Time magazin címlapját), hogy miért annyira rosszak ezek a filmek. Ja, az effektek gagyiságát direkt hagytam ki a felsorolásból, mert azokat leszámítva is van épp elég buktatója korunk „tiniklasszikusának”. Arra azonban kíváncsi vagyok, hogy miért futnak olyan idiótán azok a vámpírok?

alkony_1.jpg
A színészi játék hiánya:
Mindenekelőtt egy kérdésem volna: A Kristen Stewart - Robert Pattinson duó miért nem indul inkább pókerversenyeken? Mert ott tuti sikerük lenne. Nekik ugyanis nem pókerarcuk, hanem alkonyatarcuk van, és az legalább tíz fokozattal erősebb a pókeresnél. Ez komoly, aki nem hiszi, az nézze meg a filmeket, ahol tényleg szinte végig alkonyatarccal domborítottak! Mit számít az, hogy a karakterek (Bella és Edward) eközben olyan érzelmi mérföldköveket lépnek át, mint az első csók, szakítás, a másik fél hiánya, békülés, lánykérés, házasság és nem utolsósorban az első gyermek? Plusz Bella még rájön arra is, hogy kiszemeltje vámpír, legjobb barátja pedig vérfarkas, neki azonban mindez smafu! Az arca sem rezzen! Eszembe is jutott a kedvenc jelenetem, amikor a lány egyhangúan, pókerarccal veszi tudomásul, hogy gyermekkori barátja egy vérfarkas, bár igaza is van! Ez bármelyikünkkel megtörténhet. Nem? Ne mondjátok nekem, hogy nincsenek ilyen haverjaitok.

No, de fordítsuk komolyra a szót! Én elhiszem, hogy a vámpírokat ridegen szerették volna ábrázolni, hiszen akárhogy is nézzük, Ők bizony élőhalottak lennének (ennek ellenére végig emberinek, kedvesnek és megváltoztathatónak ábrázolta Őket a film, így ez a nagy ridegség akár már itt megbukhat) Bella érzéseinek hiányára azonban nincs magyarázat. Erős túlzással élve Kristen Stewart öt részen keresztül csak néz ránk azzal a félig tátott szájával, és az arcáról azt olvashatjuk le, hogy „merre vagyok, és itt mi történik?” A három főszereplő közül egyébként a Jacobot alakító Taylor Lautner tűnt legelviselhetőbbnek, igaz neki csak az volt a feladata, hogy harminc-negyven percenkét letépje felsőjét és fedetlen felsőtestének látványával elkápráztassa a tizenéves leányzókat. Sajnos a mellékszereplők közül sem lehet igazán senkit sem kiemelni, igaz ők jóval több érzelmet vittek saját karaktereikbe, mint az úgynevezett főszereplők, akiknek elvileg egy romantikus történetet kellett volna átadniuk, amiben azért igencsak fontos szerepet játszanak az érzelmek, az érzelmek pedig általában kiülnek az arcunkra, az arcjáték helyes használatával pedig egy színész játéka is hitelesebbé válhat. Ugye mindenkibe beégődtek tekintetek, mozdulatok különféle klasszikus filmekből, itt azonban csak a közöny olvasható le az arcokról.

Ostobaság: Bocsánatot kérek mindenkitől, aki tényleg dolgozott ezen a filmen, és hitt is abban, hogy valami jót, valami érdemlegeset tesz az emberiségért, de ezt egyszerűen nem tudtam szebben leírni. Többször kihangsúlyoztam már, hogy nem vagyok filmkritikus, hogy nem vagyok „hozzáértő” csak egy egyszerű fogyasztó, akinek véleménye is van, de az értelmetlenség és az üresség azon fokát, amit ebben a filmben tapasztaltam egyszerűen nem tudom másképp jellemezni. Az Alkonyat egyszerűen buta, ostoba, tudatlan! Gondolok itt magára a történetre, aminek az első rész végétől az utolsó epizód zárásig semmi értelme sincs! A felütés, úgy ahogy rendben volt, még ha szintén bugyuta módon is, de legalább megismertük a szereplőket, azok meg megismerték egymást, rögtön szerelembe is estek, sőt még nehézségekbe is ütközte. De utána? Igazából hét - nyolc szóval össze lehetne foglalni a következő négy (!) epizód történéseit: Összevesznek, kibékülnek, esküvő, gyerek, mindent eldöntő csata (a faszt!). Ennyi, a részenkénti majd’ kétórás játékidőt meg kitöltik felesleges párbeszédekkel, és valóban buta, súlytalanabbnál súlytalanabb jelenetekkel.

Többnyire az ilyen jelenetek, valamint az azokban felbukkanó száz százalékosan egysíkú és az öt rész alatt sehová sem fejlődő karakterek miatt (róluk később) tartom ezt a filmet ostobának. A szereplők tényleg csak „vannak”: Ácsorognak az „események sodrásában” mondják az egyszerűbbnél egyszerűbb (lehet, hogy egy napi bölcsességeket tartalmazó Facebook oldalról szedték össze az egészet) szövegüket, aztán vágás és kezdődik az egész elölről másokkal. És akkor itt van nekünk a „bevésődés” (minden idők leghülyébb filmes eleme)! Nem ez nem a pszichológiában használt bevésődés (ami egy faj számára kritikus periódusban bekövetkező tanulás leírására vonatozik, mely gyors és kétségtelenül független a viselkedés következményeitől) hanem egy „olyan farkasos dolog”. A vérfarkasok ugyanis azonnal „belevésődnek” (érts: beleszeretnek) abba a teremtménybe, akiről ösztöneik megsúgják, hogy Ő lesz életük párja. Így „vésődik bele” mindenki Jacobja az álompár lányába, de akkor, amikor az még CSECSEMŐ! Erre kedvenc Edwardunk is reagál: „Te belevésődtél a lányomba?!” - felkiáltással, amiben pusztán ennyi a drámaiság, mert három jelenettel később már Ők az idilli család. Most erre Ti milyen szót használnátok? Ostoba, ostoba, ostoba és ostboba!!!

Összefüggéstelenség: Öt elvileg összefüggő film (igazából négy, hiszen az utolsó két részre van bontva), négy rendező (Catherine Hardwicke, Chris Weitz, David Slade, Bill Condon). Ugye ez nem csak nekem furcsa? Ezeknek a filmeknek ugyanis egy nagy egészet kellene alkotniuk, összefüggő, egymáshoz kapcsolható történeti és stílusbeli elemekkel (láthatjuk több folytatásos mű esetében is, gondoljunk a Gyűrűk Urára, vagy a Star Warsra, csak, hogy mindenki által ismert példát hozzak). Látni, hogy mindvégig ugyanaz a stáb bábáskodott a film felett, vagy (nagyon szép hasonlattal élve) ugyanazok a hozzáértő kertészek gondozták a kertet. Itt azonban minden hónapban kirúgták a kertészt, hoztak egy újat a helyére, aki új virágokat ültetett, és a saját stílusában rendezte a kertet, majd őt is elkergették, és jött egy új, aki ismét mindent kicserélt. Nekem ez látszott az Alkonyat filmeken is. Nem volt a rendezésnek egy egységes formája, útja. Mindegyik új arc megpróbált hozzátenni valamit (volt, aki visszaemlékezésekkel próbálkozott, volt, aki a nyitányt turbózta fel) de a következő részben már ismét valami mást láthattunk, így az egység, a történet összefüggősége teljesen szétesett.

A karakterfejlődés teljes hiánya: Egy jó történet alapja már az egész apró szinteken (például egy egyszerű mese esetében) is a főszereplők fejlődése.  A legkisebb királyfi például elfelejtheti gőgét, vagy éppen legyőzheti legnagyobb félelmét és szembeszállhat a sárkánnyal a királylány szerelméért. A komolyabb történetekben természetesen ez a folyamat is komolyabb. Az Alkonyatban azonban ilyen nincs! Bella a történet elején is egy életunt, naiv lányka, és a végén is az marad, csak van egy férje és egy gyermeke. És ez az összes szereplőre igaz! Ami egy romantikus történet esetében azért húzós (oké, Bella tényleg megváltozik, hiszen vámpír lesz, de ettől a személyisége ugyanolyan egysíkú marad). Gondoljunk csak a saját életünkre. Szerelmünkért, vagy egy olyan emberért, akit szeretünk, mindannyian képesek vagyunk változni. Megváltoztatjuk viselkedésünket, és ez a másik fél esetében is működik. Edward és Bella ezzel szemben folyamatosan olyan, amilyen. Ők csak be vannak mutatva „tökéletes párként” akik minden nehézséget legyőznek, akik mindennel megbirkóznak, és ha nem akkor szomorkodnak egy kicsit, de pár perccel később minden ismét tökéletessé válik. Emellett mindketten roppant egysíkúak. Nincsenek kiugróan jó és kiugróan rossz tulajdonságaik, azaz igazán nehezen tudunk azonosulni velük, mert vámpírok viszonylag ritkásan fordulnak elő hétköznapi életünkben, szerelmesek pedig mindannyian voltunk már, ezért nem biztos, hogy az érzés önmagában megmozgatja az Alkonyatért betegesen rajongó sokaságon kívüliek fantáziáját.

Gyenge párbeszédek: Oké, a play gomb lenyomása előtt én sem vártam tarantinói dialógusokat, vagy barokkos körmondatokat, de a párbeszédek együgyűsége lesokkolt. Jelen esetben a két sablonkarakter között elképzelhető legáltalánosabb és egyúttal legbugyutább párbeszédekre kell gondolnunk. Bella és az édesapja esetében ugyanis izzadtságszagúan szeretnék a közönyt, és a közös hang hiányát szemléltetni, míg az iskolástársakkal tényleg csak a pasikról meg a cipőkről folyik a diskurzus. A két főszereplő között is faék egyszerűségű a kommunikáció, sőt a legtöbbször csak elmondják, hogy mennyire szükségük van egymásra, majd elejtenek egy két teljesen rosszul időzített drámainak szánt mondatot, majd jönnek az oda nem illő kérdések. Képzeljük el mindezt a hétköznapi életben: - Milyen volt a buli Géza? - Jó-jó csak a zene lehetett volna jobb is. - Á, az elmúlt negyedévben ismét növekedett Magyarország államadóssága! És amúgy szereted a sajtot?

De térjünk vissza az Alkonyathoz, és fussuk át a történetet főszereplőink párbeszédére átírva: - Szia. - Cső. - Mért nem beszéltél velem? - Mer' nem, de te amúgy szereted a bioszt? - Neked fura a szemed. - Nem is! - De is! - Jó, legyen. - Figyi, te vámpír vagy, ugye? - Az! - De klassz! Dugunk? - Nem, még nem.  - Csak rád vártam mindig. - Vannak ám rossz vámpírok is, vigyázz, mert megesznek! - Nem baj, szeretlek. - Én nem tudom szeretlek-e. Most elmegyek. - Jaj! Ne menj. - De! - Visszajöttem, leszel a feleségem? - Ha dugunk! - Jó, akkor dugunk! - Ó igen, hozzád megyek! De ugye vámpírrá teszel? – Nem! - Jaj de akkor lehet megölnek a többi vámpírok! - Majd meggondolom! - Csodálatos volt veled. - Nem mert én erős vámpír vagyok, és megsértettelek. - Terhes vagyok! - Lehetetlen hogy ilyen gyorsan fejlődjön. - De szerelmünk olyan erős! - Át kell változtassalak. - Végre! - Te, Bella ez a farkas belevésődött a lányunkba. – Annyi baj legyen! Jönnek a gonoszok! - Ne félj, szerelmünk ezt is legyőzi! Majd behaluznak egy harcot és hazamennek.

Kiegészítő gondolatok: Tény, hogy az Alkonyat rajongói bázisát elsősorban fiatal lányok alkotják, az Ő esetükben azonban le kell nyelnünk ezt a békát, mert, ahogyan azt már a Batman esetében megbeszéltük: mink szeressük az Alkonyatot, szeressed Te is! Nekem nem is azzal van problémám, hogy a filmet felkapta a fiatalság, mert "a mi időnkben" is voltak alkotások, amelyeket ekkora rajongás övezett (az új Star Wars, az első Karib - tenger kalózai, Gyűrűk Ura), ott azonban legalább arra ügyeltek a készítők, hogy valamiféle minőséget dobjanak elénk. Az Alkonyat késztői azonban így gondolkodhattak: "Minek fizessünk mi normális színészeknek? Meg minek költsünk díszletekre, és pazaroljunk effektekre? Ha? Mért? Vannak benne vámpírok, meg szerelem is. Nosza! Majd valaki felkapja, oszt' úgyis dől a lé. Sőt, így több is marad, több is jön. Kész haszon!"  Egy szó mint száz, a már említett filmek rendezői adtak is valamit a közönségnek, az Alkonyat stábja viszont szart a fejünkre!

Tudom, hogy a történet Stephenie Meyer azonos című könyvsorozatára épül, amihez nekem eleddig nem volt szerencsém (úgy érzem nem is lesz!) így azt nem szeretném minősíteni. Véleményeket természetesen hallottam már mindkét oldalról, többen ugyanis szentül hiszik, hogy "az a filmnek csúfolt valami fel sem ér az írott verzióhoz" míg mások azt vallják, hogy "a két mű megérdemli egymást". Ha van időtök és kedvetek, akkor elolvashatjátok és elvégezhetitek az összehasonlítást, ha pedig már megtették szeretettel várjuk véleményeteket!

Végül pedig rengeteget gondolkoztam azon, hogy vajon meddig jutott volna ez az egész egy tehetséges rendező kezei között (tegyük fel, hogy az egyébként sem túl meggyőző alapanyag ellenére belevágnak az elkészítésbe)? James Cameron például, ha magát a történetet nem is, a látványt biztosan felturbózta volna. Christopher Nolan a sztorit varázsolná egyedibbé, vagy legalább az utolsó nagy leszámolásnál megkapnánk annak a lehetőségét, hogy mi magunk döntsük el, hogy a mészárlás megtörtént, vagy sem. Guy Ritchie tökéletes londoni alvilági feelinggel áldotta volna meg Meyer kisvárosát, ahol a leszámolást csak a nyolcadrangú mellékszereplő éli túl, Ő azonban viszi az összes pénzt! Martin Scorsesétől maffiaháborút kaptunk volna a vámpírok és a vérfarkasok családjai között és legalább DiCaprio színészi tehetségét is megcsodálhattuk volna, míg Tim Burton hangulatos köntösbe öltözteti Depp és Bonham Carter szerelmi történetét. Quentin Tarantino életet lehelt volna a párbeszédekbe, és a véres leszámolás során mindenki apró cafatokra szakad volna, és, és, és talán így lenne a legjobb mindenkinek…

Ezen sorokat persze illetik olyan komolysággal kezelni, mint magát a filmet!

1 komment

Címkék: Film

A bejegyzés trackback címe:

https://egetettpopcorn.blog.hu/api/trackback/id/tr835085275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.17. 19:12:19

amiért a könyveket se, mert igénytelen szutykok.