Égetett Popcorn

Mi teszi igazán különlegessé ezt a romantikus komédiát? Ha engem kérdeztek, akkor az, hogy a rendező tökéletes részletességgel mutatja be két lelkileg sérült ember történetét, akik életük legnehezebb szakaszában is próbálják megtalálni a napos oldalt. Sőt, ezúttal még az sem zavart, hogy tudtam miként ér végez ez az egész, hiszen a film minden percét élveztem.

Egyes kritikák szerint a Gengszterosztag semmi újat sem ad a filmvilágnak, én viszont többször elgondolkodtam azon, hogy vajon miféle pluszt kellene adnia egy ehhez hasonló alkotásnak? A történetet ugyanis adott, hiszen valós események (jó, nyilván alaposan kiszínezve) elevenednek meg előttünk, látvány szempontjából pedig kifejezetten örülök annak, hogy mellőzték a 3D-t valamint a „most majd jól beszarsz” effekteket, sőt - bár imádok gondolkodni a filmeken - még az is jól esett, hogy ezúttal egyetlen világmegváltó gondolatot sem akartak letuszkolni a torkomon. Igen, nekem tetszett a film! Pedig lehetnének előítéleteim, mert Ryan Gosling (hölgyeim, köveket a magasba!) igen előkelő helyet foglal el a számomra ellenszenves színészek listáján, igaz elismerem, hogy egyre jobb úton halad afelé, hogy lemossa magáról a bárgyú szépfiú bélyegét.  

Azt szokás mondani, az egyszeri alkotás, legyen az bármely művészeti ág produktuma, kapjon olyan nevet, avagy címet, amely a leglojálisabb módon tükrözi annak tartalmát. Persze, a névadás során szerepet játszanak más szempontok is, de általában ez az elsődleges mind közül. Nem tisztem eldönteni, mennyivel lett volna szerencsésebb Incepcióként piacra dobni Magyarországon ezt a filmet, de tény, hogy ezúttal nem vétettek olyan fatális hibát a fordítók, mint például a Stir of Echoes (Hetedik érzék), vagy a Limitless (Csúcshatás) esetében. Ráadásul – véletlenül, vagy szándékosan, egyre megy – ezzel az apró változtatással rátapintottak a film lényegére.

Négy perc nem sok idő. Főleg nem egy „lávsztori” vagy egy élettörténet hiteles bemutatására. Vagy. Várjunk csak egy kicsit! Ha jobban belegondolunk mégis megoldható, sőt Hollywoodban olyan figurákkal is találkozhatunk, akik elmondhatják magukról, hogy teljesítették ezt a nem mindennapi feladatot. És, hogy kik lennének Ők? Egy életrajzi dráma alkotói? Őőő, nem! Egy romantikus vígjáték készítői? Nem!  Na, jó segítek egy kicsit. Papíron gyermekek számára készítenek filmeket, és egy pár évvel korábban még a legkeményebb kritikusok is ki merték mondani, hogy alkotásaiknak lelkük van, vagy legalábbis egytől - egyig adnak némi pluszt (sajnos ez a kijelentés ma már komolyabb viták alapját képezné). Azt hiszem, most már mindenki kitalálta, hogy a Pixar munkatársairól van szó. Igen, Ők megcsinálták azt, amit a legkeményebbnek hitt hollywoodi arcok is nehézkesen tudtak, vagy tudnánk tető alá hozni.

"A mosoly egy olyan görbe vonal, amely egyenesbe hozhat mindent!" - szokták mondani a Facebook bölcs lakói, Ők azonban az esetek többségében megfeledkeznek listánk főszereplőiről, akik általában mosolyogva verik péppé, lövik szét, vagy éppen falják fel az ember arcát. Igaz, éppen ezért szeretjük Őket! Mert az ember valamilyen rejtélyes oknál fogva sokkal jobban vonzódik a rosszfiúkhoz, mint a mindig minden helyzetben tökéletesen viselkedő főhősökhöz. A következő gaztevőkben pedig a népszerűségen kívül csak az a bizonyos görbe vonal a közös, ami adott esetben örökre beírta a karakter, vagy az őt játszó színészt nevét a filmkészítés nagykönyvébe. Azt azonban csak a Ti segítségetekkel dönthetjük el, hogy melyikük mosolya illene leginkább egy fogkrémreklámba, azaz melyiküké a leggonoszabb vigyor. Szavazni/érvelni/vitázni az Égett Popcorn Facebook oldalán lehet.

Az év ötödik premiernapján két szuperprodukcióval is „sokkolnak” bennünket Hollywood „ügyeletes rémisztgetői”, hiszen az aurorai lövöldözés miatt átszerkesztett (egy moziban zajló pisztolypárbajt kivágtak az események közelsége miatt) és későbbre tolt Gengszterosztag a polgárháború végnapjait bemutató Lincolnnal együtt teszi be lábát a magyarországi mozikba. A két nagyágyú mellett ezúttal egy vérbeli - talán szó szerint - brit vígjáték kapott helyet az Égetett Popcorn listáján, amiről ezúttal egy indonéziai-amerikai krimi és egy meglehetősen átlagosnak tűnő romantikus történet csúszott le.

Mindannyian emlékszünk még az általános iskolai bizonyítványosztásra, tudjátok, azokra az időkre, amikor (az egyetemet megelőzendő) még számítottak valamit a jegyek, és izgatottan vártuk a „kiskönyv” (vagy éppen az azért járó jutalom) átvételét. Na, ilyenkor a legnagyobb csalódást minden bizonnyal egy - egy négyes jelentette, és a tanárnő (sokszor értelmetlennek tűnő) magyarázata, ami így szólt: „A négyes nagyon is jó, amit többek között a neve - jó - is mutat. Legyél rá büszke!” Akkor még nem igazán értettük ezt, mostanra azonban megtanultuk, hogy a legjobb és a jó között igenis van különbség, sőt arra is rájöttünk, hogy a jó mérföldekkel tart a közepes, és fényévekkel az elégséges előtt. Sőt, ha lenne alkalmam bizonyítványt adni Quentin Tarantino kezébe, én is így értékelném: „A Django elszabadul egy nagyon jó film, de nem a legjobb. Négyes. Legyél rá nagyon büszke!”

Az Avatar olyan, mint egy gyönyörű nő/férfi (mindenki képzelje el saját ízlésének megfelelően). Meglátod az utcán, azonnal megtetszik és elkezdesz fantáziálni, elképzeled, hogy Ő a pajkos ápolónő/a vízvezetékszerelő vagy az új osztálytárs/munkatárs/szomszéd, aki most lépett be az életedbe, de máris szüksége van a segítségedre, és ki tudja még mi mindenre. Egy dologra azonban véletlenül sem gondszol! Mégpedig arra, hogy ezt a teremtményt hazavidd, bemutasd a szüleidnek, és leélj vele egy életet. És miért nem? Mert elképesztően ostoba! Az egész életét a rózsaszín álomvilágában, a plázában, vagy a haverokkal a kocsmában, a „tényleg már az utolsó” sör elfogyasztásával tölti. Na, ez a film pontosan ugyanilyen! Szép, tényleg nagyon szép, de buta, értelmetlen és üres.

"Tél a Hortobágyon, fortyog a gulyásleves a bográcsban – Magyarország, ahogy sokan elképzelik. Ám ez az idillinek látszó kép még valóban létezik." Ritkán gondolunk arra, hogy szülőföldünk teljessége nem merül ki a politikai, gazdasági és egyéb emberi béklyók összességében. Elfelejtjük, hogy nem minden a politikusok és a reklámok szava, hiszen bőven akad más, akár a közvetlen környezetünkben, amire érdemesebb figyelmünket fordítanunk. Ha úgy tetszik, időnként ki kell lépnünk zaklatott életünk medréből, hogy a szépet látva nyugalmat lelhessünk egy kis időre.

Ez a film tényleg azért készült, hogy Oscar-díjat nyerjen a főszereplőnek, a rendezőnek, valamint a zene és a jelmezek készítőjének (meg úgy igazából ennél is többet és többet, itt azonban csak a győztes kategóriák kaphattak helyet), mégis felejthetetlen szórakozást nyújtott, amibe kétségkívül az a tény is közrejátszik, hogy évek óta nagy rajongója vagyok a némafilmeknek. Éppen ezért örömmel fogadtam, hogy Michel Hazanavicius a 3D-s generációnak is leforgatott egyet, igaz soha sem hittem abban, hogy a Transformers vetítéséről százával özönlenek majd a nézők a némafilmest játszó termekbe, de ha egy - két eltévedt lélek megetette ezt, akkor a próbálkozás már sikeres volt. Meg egyébként is, a szándék a lényeg. Nem?!