„Machete halad a korral!” Azzal a korral, amely még John McClanet is zokszó nélkül behajította a hackerek közé, mert hiába legdrágább az életed, ha okostelefon nélkül a sarki boltba sem tudsz lemenni. Egyre-másra jönnek a csúcstechnológiát alapértelmezett elemként megjelenítő akciófilmek, miközben az életműdíjául a Michelle Rodriguez - Jessica Alba – Lindsay Lohan triót kiérdemlő Danny Trejo egy brutálisan nagy dzsungelszabdalóval fröcsögteti a művért ellenségeiből. Lehet, hogy ez a film tényleg csak egy nosztalgikus alkotás, de annak első osztályú. Akkor is, ha „B” kategóriás.
A Grindhouse élmény Robert Rodriguez és Quentin Tarantino által megálmodott feltámasztásának (amelyről a későbbiekben majd még bővebben olvashattok az Égetett Popcorn virtuális hasábjain) folytatásától azt kapja a néző, amit a Terrorbolygó előtti beharangozó, illetve maga a film alapján méltán várhatott. A mexikói származású rendező nem ragaszkodik túl mereven sem az emberi test anatómiai egységéhez, sem a fizikához, viszont durrognak a gépágyúk, villannak a szablyák és hullámzik a piros festék. Nincs mélyebb eszmei és erkölcsi tartalom, egyetlen dolgunk, hogy bámuljunk és toljuk az arcunkba a pattogatott kukoricát.
Ehhez társul a Desperado és a Volt egyszer egy Mexikó filmekből már megszokott zenei, illetve képi világ, na meg rengeteg sztárszínész. Kezdetnek rögtön itt van a dinoszaurusz mozgású és küllemű Danny Trejo, aki tokkal-vonóval hozza a védjegyévé vált rémpofát, most kivételesen a jók csapatának vezéreként. Fegyvere a film címét is adó macséta, főellensége pedig a katanákkal hadonászó, a Trejoval éppen ellentétes utat bejáró Steven Seagal. Adott még egy a mexikóiak drogtól és korrupt hatalomtól hányattatott világát feldolgozó történet, néhány pár cici (példának okáért Lindsay Lohané és Jessica Albáé) és igen, a film zenitjeként egy majdnem váratlan kardcsata, de nem árulom el, milyen kimenetellel.
Az IMDb oldalon kapott 6,8-as osztályzat hűen tükrözi, mennyire kardélen táncoló vállalkozás volt ennek a filmnek a leforgatása. Ez ugyanis alapvetően egy rossz film. Béna, kiszámítható, helyenként nevetséges. A minap láttam a Batman trilógia befejező részét, klasszisokkal több munka van benne. De Robert Rodriguez neve a biztosíték arra, hogy ez egyrészről csak vicc, másrészről nosztalgia, harmadrészről őrültség. Ha pedig ebből az aspektusból vizsgálom a látottakat, nincs más dolgom, mint köszönetet mondani annak az állatnak. Nem ért csalódás a filmet illetően, ráadásul a géppuskalábú Rose McGowan után láthattam bőrmelltartós Michelle Rodriguezt is. Juppí!
Utolsó kommentek