Még régebben olvastam erről a filmről - Emma Watson kapcsán – később azonban azt is elfelejtettem, hogy létezik. Mivel az alap sztori a szokásos tini drámák forgatókönyvét idézi nem mozgatta meg különösebben a fantáziám, elmúltam már tizenhat éves. A pozitív hozzászólások és kritikák elolvasását követően viszont úrrá lett rajtam a kíváncsiság. Miért olyan jó ez a film? Mi teszi különlegessé? Most már tudom. Pedig nehezen vettem rá magam, Emma Watson (Harry Potter sorozat) és Ezra Miller (Beszélnünk kell Kevinről) azonban meggyőztek: Ha Ők nevüket adták a filmhez, én is rászánhatok bő másfél órát.
A történet a ’90-es évek elején játszódik. A gimi hierarchiája a klasszikusokat idézi: menő srácok, kevésbé népszerű különc lázadók. A film középpontjában viszont nem a két tábor összecsapása, vagy egymás „leigázása” áll. A történet sokkal inkább egy tizenöt éves kamasz fiú, Charlie (Logan Lerman) lelkében lezajló pszichés folyamatok ábrázolása. Az kiderül a film elején, hogy Charlie komoly problémákkal küzd, noha erre nincs különösebb magyarázat, mert rendes családból származik, jóképű, okos, viszonylag hamar barátokra talál a különc Sam és féltestvére, a meleg Patrick személyében. Ahogy haladunk előre a történetben, már nem is foglalkoztat bennünket, hogy Charlie miért lett lelkileg sérült, hiszen a film magával minket. Úgy éreztem, mintha én is a részese lennék a történetnek, az egyik jelenetnél például éreztem a langyos, őszi szellő simogatását az arcomon.
A szokásos sablonos szálak sem zavaróak, mivel a főszereplőkkel könnyű azonosulni. Charlie belehabarodik a kissé zabolátlan és sötét múlttal bíró Sambe, mégis egy másik lány mellett tapasztalja meg az első „párkapcsolat” nehézségeit. Mialatt azonban éli a normális fiatalok hétköznapi életet, folyamatosan kísérti egy gyerekkori trauma. Sam is gyengéd érzéseket táplál a nála jóval fiatalabb, de érett Charlie iránt, igaz úgy érzi, nem érdemli meg azt a szeretet, amit a fiútól kaphat. Patrick élete sem fenékig tejfel, Ő ugyanis titkos viszonyt folytat a focicsapat egyik legnépszerűbb tagjával.
Így leírva biztosan olyannak tűnik, mint minden más hasonló témájú film, mégis különleges, mert egyik „sablonra” sem hasonlít, ugyanis a rendező - Stephen Chbosby - igazán különleges alkotást hozott össze, sőt a film könyv formájában is megjelent (ez szintén Chbosby saját műve) Egy különc srác feljegyzései címmel.
Könnyű átszellemülve a képernyő elé ragadni, én is még legalább két órán keresztül tudtam volna nézni főhőseink hétköznapjait, végül mégis szükség volt a csavarra, ami keretbe foglalta az egész történetet. Számomra nem várt fordulattal ért véget a film, sőt ez több jelenetet is más megvilágításba helyezett. Jobban belegondolva végig a szemünk előtt volt a válasz, de a film egy percre sem hagyta, hogy elkalandozzunk az aktuális jelentektől. Lemerem írni, hogy a maga műfajában ez a legtökéletesebb film, amit eddig láttam. Nem gyakran dobálózom a tízesekkel, de a The Perks Of Being a Wallflower nálam bizony 10/10.
Utolsó kommentek