Én rontottam el a dolgot. Vagy inkább a filmipari marketinggépezet. Vagy talán itt is, ott is akad némi probléma. De tény, hogy ezt a filmet abban a tudatban ültem le megnézni, hogy legalább egy valami, egy izé, egy hogyishívják lesz. Nem pedig egy másik akármi paródiája. Én ugyanis azt sem tudtam mind ez idáig, hogy a Piranha 3D egy létező film. Ennek pedig egyenes következménye az a keszekusza lelki élmény, amelyet a 3DD önnön pusztaságában okozott. Álljon hát itt rendhagyó, talán elhibázott ítélet egy filmről, amit voltaképpen nem is szabadna bírálnom.

Mostanában egyre sűrűbben nézem az Animal Planet éjfél utáni műsorát. Olyankor adják azokat a rémtörténeteket, amelyek kellőképpen megbolygatják az embert elalvás előtt, s amelyeket csak azért is látnia kell, nehogy lemaradjon arról, amint a legdurvább vadállatok cafatokká marcangolják a szerencsétlen áldozatokat. Talán ez jellemez leginkább egy jó horrorfilmet is: rettegünk kicsit, de közben tudjuk, hogy a mellékszereplők vére menthetetlenül fröcsögni fog. És mi ezt látni akarjuk, mert… Miért is? Miféle belső hang diktálja belénk, hogy a borzalmat látni kell? Mitől olyanok a híradók, mint valami elcseszett bűnügyi műsor és miért léteznek olyan fogalmak a világon, mint például katasztrófaturizmus? Érthetetlen, ugyanakkor, lássuk be, létező perverzió ez. A modern világ korcsa. Egy olyan világé, amelyben nincsenek gladiátorok, vagy rabszolgák. Csak a rájuk való igény.

Ez az igény pedig kielégíthetetlen, s e minőség mellékterméke az a megszámlálhatatlan gagyi, amelyek kitöltik a harmadvonalbeli filmcsatornák műsorkínálatának 20-30 százalékát. Van ezek között minden, mi szem szájnak ingere: megacápák, gigakrokodilok, hidrák, mutánsok és jetik – a sor végtelen. Nekünk, halandó nézőknek pedig nincs más dolgunk, mint köszönetet mondani ezekért a filmekért, amelyektől félni ugyan nem lehet, de garantáltan vidám szórakozást jelentenek egy fárasztó nap után. De ki az az őrült, aki egy ilyen „alkotást” parodizálni akar? Meg egyáltalán minek? Lehet még nevetségesebbé varázsolni azt a filmet, amely földalatti vizekben élő, kihaltnak hitt piranhákról szól?

A kérdésekre David Hasselhoff a válasz! Ő az az ember, aki miatt meg kell nézni a Piranha 3DD-t. A poénok, az animációk, sőt, igazából – a csöcsöket leszámítva – minden borzalmasan gyenge ebben a filmben, de Mics Bjúkenen tokkal-vonóval hozza önmaga groteszkjét, s nyújt ezáltal néhány örömteli pillanatot a fanatikusoknak. A játékidő hivatalosan 83 perc, a gyakorlatban viszont legfeljebb 60, de még így is több, mint amennyi szükséges lett volna. S, hogy mennyit jelent a jó reklámkampány: a gigantikus mellpárt ábrázoló plakát már az első hétvégén 180 ezer dollár bevételt hozott az IMDb adatai szerint. Ennyit a tömegkultúráról…