Tegye fel a kezét az, aki tudja, hogy pontosan mennyi filmekkel és sorozatokkal foglalkozó blog működik ma Magyarországon. Ez a kérdés első ránézésre nem tűnik túlságosan bonyolultnak, egy kis keresgélés után azonban rádöbbenünk, hogy nem is olyan egyszerű feladat összeszámolni őket. Éppen ezért az olvasók joggal legyinthetnek egy újabb oldal létrejöttekor, ám az is megeshet, hogy sokkal jobban járnak, ha adnak egy esélyt az Égetett Popcorn szerkesztőinek, akik mindent megtesznek azért, hogy igényes és szórakoztató bejegyzésekkel árasszák el a világháló eme kicsiny zugát.
Vég Miklós: Az elmúlt évtizedekben a film, a mozi és a sorozat is az életünk részévé vált, sőt meg vagyok győződve arról, hogy a sport, valamint a zene mellett csak ez az ipari/művészeti (mindenki helyettesítse be a neki jobban tetsző szócskát) ág képes arra, hogy több ezer, vagy akár több millió embert is megmozgasson, szórakoztasson, vagy éppen elgondolkoztasson. Azt hiszem ez az „erő” mindenképpen elismerésre méltó, még akkor is, ha egyszer - kétszer az Alkonyathoz hasonló borzalmakkal teszi próbára béketűrésünket.
Természetesen nekem is vannak kedvenceim, például igen sokra tartom Christopher Nolant, és Tim Burtont, mostanában pedig teljesen beszívták az agyam az 1930-as, 1940-es évek horrorfilmjei. Ja, és Ed Wood, de komolyan! Az ő agymenéseit kötelezővé tenném minden popconrfalónak, főleg a 9-es tervet. Korábban nem foglalkoztam „ilyen magas szinten” a filmek világával, sőt kapcsolatom ezzel az univerzummal kimerült abban, hogy a haverokkal mozizás után átbeszéltük a látottakat, írással viszont annál több alkalommal próbálkoztam.
Szabó Anikó: Mikor megszületett a blog ötlete, én sem arra gondoltam, hogy majd jól „megaszondom” mi jó vagy rossz. Csupán a magam, magunk szórakoztatására szeretném leírni a véleményem, szigorúan a szubjektivitás határain belül, magyarán sokan nem fognak velem egyetérteni, viszont szeretek vitatkozni, így az eltérő véleményeket is izgatottan várom. Sorozatfüggőnek tartom magam, persze ez nem azt jelenti, hogy a filmeket hanyagolom, hiszen „beléjük” is szerelmes vagyok. Azért szeretem őket annyira, mert adnak valami megfoghatatlan élményt, amit mi magunk is szeretnénk átélni, de ezek a józanész határain kívül rekednek.
A segítségükkel pár órára azzá válunk, akivé akarunk, azonosulhatunk a főszereplőkkel, lehetünk Darth Vader, vagy éppen Harry Potter, sőt erőt és kitartást meríthetünk belőlük, élményekkel gazdagodhatunk, de tisztában kell lennünk azzal, hogy a valóság merőben más, mint amit a varázsdobozban látunk. „Az élet nem a művészetet utánozza, hanem a rossz tévéműsorokat” – mondja kedvenc rendezőm (aki kitalálja kitől származik a fenti idézet, az kap egy virtuális pacsit!) így én azt is online felületre fogom vetni, amit a tévében látok, ha éppen említést érdemel, de szerencsétek van, csak olyan műsorokat nézek, amit mindenki más. Azt csak remélni tudom, hogy senkinek nem okozok maradandó károsodást a firkálmányaimmal.
Szuda Sándor: Egyszerű filmfogyasztó vagyok, akit a kapitalista berendezkedésű, „vegyél és egyél” típusú marketing hadjárat már majdnem kellően lebutított. Az az aprócska majdnem az oka annak, hogy nem veszi be a gyomrom mindenestül a hollywoodi gagyit, s e megmaradt emberi partícióm kézzel-lábbal küzd az intellektuális elnyomás filmipari manifesztációja ellen.
Ebből kifolyólag olykor bunkó leszek, még az isteneknek tartott rendezőket és színészeket sem fogom tisztelni, a dicséretekkel meg csínján bánok majd. A 3D-t parasztvakításnak tartom, Morgan Freemantől és Jack Nicholsontól a hideg futkos a hátamon. Mindenidők legstílusosabb jelenete Dennis Hopper és Christopher Walken dialógusa a ’93-as Tiszta Románcból, legjobb filmje pedig a Gyilkos Játékok 1989-ből, Christian Slaterrel és Winona Ryderrel. FIN.
Utolsó kommentek