Azt szokás mondani, az egyszeri alkotás, legyen az bármely művészeti ág produktuma, kapjon olyan nevet, avagy címet, amely a leglojálisabb módon tükrözi annak tartalmát. Persze, a névadás során szerepet játszanak más szempontok is, de általában ez az elsődleges mind közül. Nem tisztem eldönteni, mennyivel lett volna szerencsésebb Incepcióként piacra dobni Magyarországon ezt a filmet, de tény, hogy ezúttal nem vétettek olyan fatális hibát a fordítók, mint például a Stir of Echoes (Hetedik érzék), vagy a Limitless (Csúcshatás) esetében. Ráadásul – véletlenül, vagy szándékosan, egyre megy – ezzel az apró változtatással rátapintottak a film lényegére.
Szerény véleményem ugyanis, hogy a történet több szinten működik. Egyrészt ott van az a dolog, hogy pár minden hájjal megkent tolvaj belemászik a szerencsétlen áldozat fejébe, hogy aztán onnan üzletileg rém fontos információkat lopjon ki, vagy hintsen el. Meg aztán jönnek a projekciónak nevezett statiszták is, majd „csihi-puhi, bam-bam”, végül pedig, aki meghalás előtt altatót vett be, kimarad pár körből. Durván ennyivel leírható a történet, ez már önmagában elegendő is ahhoz, hogy becsaljon pár nézőt a mozikba. Négy Oscar-díjhoz, további négy jelöléshez és 8,8-as IMDb indexhez viszont talán kevés lenne. Ezekhez már szükséges volt mindaz, amit Leonardo DiCaprio és Marion Cotillard adott a filmnek a mellékszálban.
Itt jön elő a történet harmadik szintje. A mezei ember filozófiája, avagy miként ragaszkodunk azokhoz a dolgokhoz, amelyek már nincsenek. Az emlékeinkben való állandó lubickolás és töretlen reménykedés abban, hogy ami egyszer elmúlt, még visszatérhet. És, hogy mit meg nem tenne ezért bárki. Ezzel persze Christopher Nolan (rendező és forgatókönyvíró) nem találta fel a spanyolviaszt, hiszen eme emberi tulajdonságot dolgozta fel a Pillangóhatás is, és a filmek kb. háromnegyedében előkerül a téma, viszont tény, hogy jelen esetben igazán ízléses formában került mindez tálalásra. A figyelmesebb olvasók persze mostanra bosszankodnak, mert vagy kihagytam a második szintet, vagy elírtam a bekezdés elejét.
De nem, egyszerűen csak a végére akartam hagyni azt, ami logikailag nem tartozna oda. Történetesen, hogy egyes feltételezések szerint ez tényleg ízig-vérig science-fiction. Fikció, mert egymás álmaiban turkálni legfeljebb a TV2 jósai és tisztánlátói tudnak, de valahol tudomány is, hiszen a tudatalatti és a cselekvés összefüggésének vizsgálata kiemelt helyen szerepel Sigmund Freud munkásságában. Más kérdés, hogy mindez mennyiben kerül bővebb kifejtésre a film során, ezért aztán vita alapját képezheti, hogy ezen részlet giccsnek minősül-e, vagy inkább olyan tényezőnek, amely komolyabb értékké emeli az Eredetet mint művészeti alkotást. De ezt majd a filmesztéták eldöntik. Úgy gondolom viszont, hogy a magyar cím – legalábbis szemantikailag – kevesebb nehézség árán azonosítható ezzel a vonulattal, mint az Inception/Incepció.
Nem mehetünk el Hans Zimmer tevékenysége mellett sem, aki megint nagyot alkotott. Az általa szerzett háttérzene ezúttal is kiváló hangulatot biztosít, sőt, e nélkül bizonyosan kevesebb lenne a film. Mint ahogyan sokat dob a nívón a kifogástalan látványvilág, elvégre ámulni akarunk az elénk táruló képeken, ha már egyszer egy álomba kalauzolnak el bennünket. Gigantikus pacsi jár Nolannek is, amiért úgy töltötte meg tartalommal ezt a közel két és fél órát, hogy a nézőnek ne nagyon legyen ideje, vagy oka unatkozni. A történések ütemezése megfelelő volt, nem éreztem sehol túlzottan lassúnak, sem túlzottan gyorsnak (ellentétben például a Batman trilógia befejező részének utolsó fél órájával). Habár a harmadszorra mutatott zuhanó furgon már-már parodisztikusan hatott, de értem én a szándékot.
A színészek közül kiemelném Marian Cotillard és a tulajdonképpeni áldozat karakterét alakító Cillian Murphy nevét. A francia színésznő példának okáért ékes bizonyítékát adta annak, hogy nem volna ildomos őt egy felajzott feleséggel azonosítani a Taxi első részéből. Tud ő jobbat is. DiCaprio helyett viszont el tudtam volna mást képzelni, talán Cobb extraktor szerepében több potenciál lakozik, mint amennyit ő kihasznált. Tegyük hozzá, a Titanic óta van bennem némi ellenszenv az ürge iránt, könnyen lehet, hogy ez (is) beszél belőlem. Összességében pedig elmondható, hogy a film megéri a rászánt időt, még úgy is, hogy Christopher Nolan a záró képsoroknál elkövette a legaljasabb sumákságot, amit rendező a nézővel szemben csak elkövethet. A kis humorherold…
Utolsó kommentek