Rengeteget beszéltünk mostanában a gengszterfilmekről (gondoljunk csak a Fékezhetetlen, vagy a Gengszterosztag elemzésére) így azok az olvasók, akik nem szimpatizálnak ezzel a műfajjal csalódottan vehetik tudomásul, hogy ismét egy "maffiás" alkotás került terítékre, az oldal elhagyása előtt azonban szeretném megkérni őket arra, hogy ezúttal tegyék félre előítéleteiket! A kárhozat útja ugyanis nem egy klasszikus gengszterfilm, sőt játszódhatott volna akár az ókori Rómában, a középkorban, a Marson, vagy éppen a Ti lakhelyeteken is, hiszen a film központi témája az apa-fiú kapcsolat, így az 1930-as évek gengsztervilága csak "körítés" (egy nagyon jó díszlet) a történetnek. Oké, azt azért nagyon gyorsan tegyük hozzá, hogy a film alapjául Max Allan Collins azonos című képregénye szolgált, így a környezet valójában adott volt, ám a hangsúly tényleg a már említett köteléken van, ami alaposan megnehezíti az író dolgát.
Igen. Be kell vallanom, hogy nekem soha semmiféle kapcsolatom sem volt az édesapámmal. Klasszikus történet ez, a szülők elváltak, én anyukámhoz kerültem, így jóformán apa nélkül nőttem fel, ezért vajmi kevés rálátásom van erre a bizonyos apa-fiú kapcsolatra, amiről Sam Mendes filmje szólna. Azzal persze tisztában vagyok (és látom mondjuk féltestvérem felcseperedése során), hogy "normális esetben" (ahogyan azt a film is hirdeti) a gyermek számára az apa hős, legyen az kukás/üzletember/bolti eladó/autóversenyző/ügyvéd vagy éppen egy igazi nehézfiú. Azt is tudom, hogy a "klasszikus" (mára már kihalófélben lévő) családmodell szerint az édesapa feladata megismertetni gyermekével a munka/a megélhetés/a család fenntartásának művészetét (manapság erre az egyre nagyobb önállóság miatt vajmi kevés szükség van, ezért egyre gyengébb az a bizonyos kötelék). Azaz neki kellene elindítania utódját az élet rögös útján, és ellátni olyan tanácsokkal melyek birtokában folytatni is tudja "utazását". (Gyorsan hozzá kell tennem, hogy ez nálam teljesen kimaradt, ámbár édesanyám tökéletesen elvégezte ezt a feladatot, így tehát: női egyenjogúság rulez!)
No, de térjünk rá Michael Sullivan (Tom Hanks), Michael Sullivan jr. (Tyler Hoechlin) az idősebbik Sullivant felnevelő vérbeli keresztapa, John Rooney (Paul Newman) valamit a gonosz nagybácsi, Connor Rooney (Daniel Craig) történetére. Kicsit zavaros? Tisztázzuk hát! Sullivant a helyi maffiafőnök nevelte fel, kinek vérszerinti gyermeke, a mindenen és mindenkin átgázoló, a nála sikeresebb (fogadott) testvérre féltékeny Connor megfogadja, hogy végez fivérével, sőt annak családját is kiírtja (nagyobbik gyermeke ugyanis rájött, hogy Ők ketten nem a helyi vegyesboltban dolgoznak árufeltöltőként). Terve úgy - ahogy valóra is válik, hiszen meggyilkolja Michael feleségét, és egyik gyermekét, Tom Hanks karaktere azonban megmenekül, sőt az idősebbik fiú is életben marad. Az addig rideg, megközelíthetetlen édesapa, és a családját elvesztő, plusz a fater valódi énjét nemrég megismerő kissrác tehát egymásra marad, és kezdetét veszi hathetes utazásuk (bosszúhadjárat, bakrablások, az új élet reményének üldözése), ami alatt jobban megismerik egymást, sőt kialakul az a bizonyos "normális" kapcsolat is.
Megtudjuk, hogy Sullivan is megfelel a fent említett „mintának” azaz Ő is egyengetni szeretné gyermeke útját, sőt le szeretné terelni arról az útról, amire egykoron Ő lépett. Egy szó, mint száz „rendes embert” akar faragni a srácból és meg akarja óvni a bűnözés világától. Mindez (AKI MÉG NEM NÉZTE MEG A FILMET, MOST UGORJON PÁR SORT) az utolsó jelenetben csúcsosodik ki, akkor, amikor az ifjabbik Sullivannak bár lehetősége lenne lelőni az édesapját megsebesítő bérgyilkost (Jude Love), mégsem húzza meg a ravaszt, ezért a lövést a földön fekvő férfi adja le, aki korábban is ezt tervezte, így ugyanis megóvja fiát a gyilkosság terhétől, azaz meghagyja annak tisztaságát. Ez a jelenet, bár teljesen kiszámítható mégis tökéletesen adja át a film mondanivalóját, ami még engem is megfogott, pedig, ahogyan azt már említettem, ebből a feelingből igazán keveset kaptam életem során.
A kárhozat útját csak azoknak tudom ajánlani, akik szeretik a mélyebb, lélektanibb hangvitelű alkotásokat, itt ugyanis a kameramozgásoktól kezdve, a cselekmény kibontakozásán át egészen a narrációig minden elképesztően lassú, igaz a színészek teljesítménye kárpótolja a néha - néha már vontatottba hajló történetvezetés minden hibáját! Őszintén bevallom, hogy a play gomb megnyomása előtt tartottam az általában jófiút alakító Tom Hanks játékától, a stáblista alatt azonban már szórtam a hamut a fejemre, tépkedtem a ruháimat és írtam a bocsánatkérő levelet mindenki Forrset Gumpjának, lévén Hanks gengszternek is zseniális. A lassú kezdés után fapofával lőtte szét a nem kívánatos elemeket (arcra egy - két jelenet során a Fékezhetetlen Tom Hardy-ját idézte) sőt (igaz efelől nem voltak kétségeim) a drámai részeket is remekül szállította. Az idősödő Paul Newman is tökéletes volt maffiafőnökként, és Jude Love is megállta helyét a fényképész-bérgyilkos szerepében, a legnagyobb elismerést azonban tőlem a később James Bonddá váló, itt azonban még igazi patkányt alakító Daniel Craig kapná, akinek minden arcvonásán ott volt a testvér iránt érzett szánalom, gyűlölet.
Összegezve: A kárhozat útja egy lassú és a végtelenségig reális filmalkotás, ami a sokakban „de visszamennék oda” érzést keltő 1930-as éveket is szürkén (amúgy a kor kisemberének szemével) ábrázolja, drámaisága, képi világa (az operatőri munka Oscar-díjat ért) azonban kiemelkedően erős mozivá teszi, sőt a mondanivalója is a helyén van.
Utolsó kommentek